A világ, amibe beleszületünk

Képzeljük el, hogy egy kiránduláson fogunk részt venni. Megjelenhet előttünk egy erdő, hegyvidék, barlangok, vízesés. Látjuk a táj szépségét, de veszélyeit is, főleg akkor, ha nem vagyunk tapasztalt túrázók és fogalmunk sincs arról, mire számíthatunk.

Két vezető közül kell választani: az egyik mindent megenged, bármit kipróbálhatunk, letérhetünk az ösvényről...A másik irányító típus, figyelmeztet a legapróbb lépésünknél is...

Nos melyiket választanánk? Az elsőnél saját káromon tanulhatom meg, melyik a helyes út! De akkor sem szól, ha a vesztembe rohanok...Visszahúzódóvá válhatok utam további részénél és félelmekkel átitatott testem minden neszre összerezzen, mert a kirándulás egy baljós világgá torzul.

A másik vezetőnél még mindig ott az esély arra, hogy ráébredek figyelmeztetéseinek miértjére. A biztonság érzetével fedezhetem fel a terepet, mert tudom, hogy valaki vigyáz rám. Nem vagyok egyedül.

Ez a helyzet a gyermekek gondolatvilágában. A világ, amibe beleszületik, számára ismeretlen dzsungel, amit fel kell fedezzen. De mit tegyen, ha nincs meg a megfelelő tudása hozzá? Nincs egy vezető, aki fogja a kezét és a jó irányba terelje, óvó tekintettel kísérje útját?

A szülői akaratot árnyalja a gyerekkorból hozott tudás és a társadalmi elvárás.

Mielőtt a gyereked okolnád...

Természetesen a szülő sem robot, bárkinek lehet nehéz napja és fáradtan, nyűgösen nehéz meghozni a megfelelő, következetes döntést.

Gyakori, hogy gyermekünk egyedül akarja megkenni a kenyeret, vagy egyedül szeretné kanalazni a levest. Sok szülő ahelyett, hogy buzdítaná, és támogató szülői magatartással nyilvánulna meg, inkább visszalöki gyermekét a kudarcok világába. Pedig nyugodtan adhatunk a kezébe egy tompa kést, hogy megpróbálja egyedül megkenni azt a kenyeret és rájöjjön, hogy az életben is lesznek akadályok és nem szabad megtorpanni a cél előtt.

Ellenkező esetben kialakulhat a kisebbrendűség érzése: ő nem elég jó, mert képtelen céljait elsőre elérni és tökéletesen helytállni.

A gyökér táplálja a rügyet, nem kontrollálja!

Kérdem én! Melyik felnőtt képes első alkalommal elvégezni tökéletesen a munkáját?

Le kell ereszkedni gyermekünk szintjére, fizikailag és intellektuálisan egyaránt. Nem pedig idegeskedni, a hajunkat cibálni és azt hajtogatni; " Hányszor kell még elmondanom?! " , hiszen valljuk be, hallgatni is unalmas egy idő után és az eredmény mindig ugyanaz lesz...a gyerek becsapja maga mögött az ajtót és elvonul a saját világába. Így megismerjük a lelkét? Maximum eltaszítjuk magunktól.

A gyerek nem azért próbálkozik, hogy bennünket felidegesítsen, egyszerűen csak kíváncsi a világra. Kerüljük az általánosságokat: a " Legyél jó " intelmet nem fogja érteni, ettől konkrétabbnak kell lennünk.

A gyerek, aki mélyen hisz bennünk és amivel szembesül...

Ha a tanár csóválja a fejét és az ellenőrzőben karót látunk, ha a számítógép elszívja a gyerek agyát és a rabjává válik, arra már felfigyelünk.

Ha többet várunk el a gyerektől, mint amit éppen produkál, megszégyenítjük. Elfogadó közegben a kreatív meglepetés lehetősége nyílik ki. Egy gyereket soha ne hasonlítsanak össze egy másik gyerekkel!

A gyerek, aki mélyen hisz bennünk nem tudja, hogy mi felnőttek hibázunk. Csak elszégyelli magát, elpirul, szemeit földre szegezi és egyedül marad. Négy fal között, saját kis világába bezárva és nincs senki, aki megértené törékeny lelkét!

Ha komolyan vennénk egy gyereket és úgy tekintenénk a lelkére, mint szent dologra, akkor arra figyelnénk, hogy ő mire figyel, segítenénk abban, ami őt érdekli. Nem profanizálnánk és rontanánk meg azzal, hogy mi mondjuk meg neki, hogy mihez kell igazítania magát. A figyelmetlen és önző szülő mellett a gyerek gyorsan megtanulja, hogy jobb nem szólni inkább.

A gyökér a múltból merít, a rügy a jövőbe növekszik

Az esetek többségében a szemét forgató "példás szülőnek" fogalma sincs arról, hogy mi történik a gyerekével, egyáltalán mivel tölti az idejét. Lehet tehetős a család, ha az alapok, a szeretet és törődés hiányzik, akkor mit sem ér az egész. Megveszi a márkás cipőt, a drága cuccokat, hogy a gyereke villoghasson, ám valójában nem ismeri a saját csemetéjét igazán. Nem tudja, hogy elkényezteti, rossz útra tereli úgy, hogy észre sem veszi.

Nézzük ezt az egyszerű, ámde lehet sokaknak meghökkentő példát egy neves, katolikus iskolában történtekről:

Csengettek. A kis általános iskolás gyerekek játszanak a szünetben, mutogatják egymásnak a legújabb mobiljukat, amit apuci vagy anyuci megvett. Az egyik tanuló odamegy az éppen aktuális áldozatához, hogy megmutassa ki a király az osztályban. "Alsóbbrendűnek" gondolja csak azért, mert egyszerűbb, "no name" ruhákat visel, ráadásul még visszahúzódó is, tehát tuti nem mer visszaszólni. Földhöz vág egy szelet kenyeret, megtapossa, majd elkurjantja magát minél hangosabban, hogy a folyosó végében is hallják: " itt az uzsonnád, edd meg! "

Elgondolkodtató, igaz ?

Szülői magatartásformák

Forvard 7 olyan szülői magatartásformát különböztet meg, amik, ha rendszeresen, vagy ismétlődően előfordulnak, akkor súlyos károkat okoznak a gyerek önértékelésében, érzelmeiben, bizalmában és felnőve szorongáshoz, depresszióhoz, kapcsolati problémákhoz, vagy komolyabb patológiához vezetnek.

1.Testi erőszaktevő szülők:

Meg kell tanulnia, hogy ki az úr a házban!

2.Szexuális erőszaktevő szülők: az incesztus a gyerek és a szülő közötti legalapvetőbb bizalom szétzúzását jelenti

3.Szavakkal verő szülők: összetörik a gyerek egészséges önbizalmát

4.Alkoholista szülők: szégyen és megalázkodás az eredmény

5.Irányító szülők: nem tisztelik a gyerek határait és kompetenciáit

6.Alkalmatlan szülők: a gyerekek látva azt, hogy a szülők a saját gondjaikat sem bírják el, nagyon kedvesen megkímélik őket a gyermeknevelés terhétől

7.Istenszerű szülők : szülők és látszólagos tökéletességük

Valójában mi a szülő dolga?

A szeretet gyönyörködik.  Azonban ahol a kritika,  elvárás, meggyőzés, irányítás bejön az ajtón, ott a szeretet kiszökik az ablakon...

Források: Ferles Péter pszichológus

HVG extra, Pszichológia